#spirit

Fejlődés: együtt vagy külön?

Szerelembe esve elképzelhetetlennek tartjuk az életet a párunk nélkül, s akár egyetlen nélküle töltött nap is beláthatatlan távolságnak tűnik. Azután egyszer csak megváltozik a helyzet, s már igényelni kezdjük a külön programokat, ahonnan jó a közös fészekbe hazatérni. Mindez nagyon hasonlít a kisgyermek és anyja viszonyának fejlődésére; olyannyira, hogy egy jó kapcsolat gyógyító hatással lehet a gyermekkori lelki sérülésekre is! A párkapcsolat fejlődése öt fő szakaszon megy keresztül.

A szimbiózistól az elfogadásig általában a krízisen keresztül vezet az út, hiszen az érintettek nem egyforma ütemben és mértékben igénylik a távolodást. Ha tudjuk, hogy mindez természetes, könnyebb megtalálni a megoldás útját…

  1. Szimbiózis: A szerelem kezdeti szakaszában a pár szinte egybeolvad, a két személy határai összemosódnak. A különbségek, negatív érzelmek háttérbe szorulnak, a másikról alkotott kép „rózsaszínű”, vagyis pozitív irányba torzul.

  1. Leválás: A pár kezdi reálisabban látni egymást, a különbségeket és a negatív tulajdonságokat is észreveszik, ami csalódást okozhat. Ezzel együtt elindul a másik megváltoztatására induló törekvés. Egy nyílt, vagy burkolt harc veszi kezdetét, melynek tétje egymás másságának elfogadása, az elvárások egyeztetése és kölcsönös elfogadása, a közös identitás kidolgozása. Ha ez sikerül, elindulhatnak az egyéni és közös fejlődés útján, ahol kölcsönösen támogatják egymást. Ha azonban a leválás nem sikeres, a szimbiózis elvesztése krízishez vezet.
  2. Krízis: A szimbiotikus, egymást és a kapcsolatot rózsaszínűnek látó korszak lezárása krízishelyzetet eredményezhet. Veszekedés, elhidegülés következhet be, és a hiányokat a pár tagjai pótcselekvésekkel töltik ki. (Munka, alkohol és egyéb szenvedélyek, vagy egy külső-harmadik megjelenése.) Gyakran alakulnak ki hatalmi harcok; ilyenkor mindketten azt érzik, hogy ők tesznek többet a kapcsolatért, s igazságtalannak érzik a kialakult helyzetet.
  3. Énközpontúság: A leválás nyomán a pár életében olyan szakasz következik, amikor a saját érdekeit mindkét fél előrébbvalónak tartja, mint a közös érdeket. Fontos annak megértése, hogy ez a pár fejlődésében teljesen normális szakasz! Ebben az időszakban nagyobb távolságra van szükségük, hogy tudjanak önmagukkal, igényeik és terveik változásával, eddig elért eredményeikkel, meg nem oldott problémáikkal foglalkozni. Ha adnak lehetőséget egymásnak a befelé fordulásra és új erőforrások felfedezésére, könnyebb átvészelni ezt az időt. Ha sikerül támogatniuk egymást abban, hogy külön-külön is megtalálják az érvényesülési lehetőségeiknek, érdeklődési körüknek legmegfelelőbb tevékenységeket és közösségeket, mindketten jobban fogják érezni magukat. Ez pedig hosszútávon a kapcsolatukat is erősíti.
  4. Elfogadás: A kapcsolat elmélyülése, a kölcsönös elköteleződés annak függvénye, hogy mennyire tudják a pár tagjai elfogadni egymás különbözőségét, mennyire támogatják egymás egyéni törekvéseit, mennyire vállalják saját érzéseiket és igényeiket. Amennyiben ez sikerül, a szimbiotikus szerelemből induló pár összecsiszolódik, és kialakul a felnőtt, érett, stabil párkapcsolat. Az ilyen kapcsolatban jól működik a közelség-távolság szabályozása, az optimális távolság megtalálása.

Azért tartom fontosnak, hogy a párok tisztában legyenek, melyik periódusban tartanak, mert ezen ismerettel felfegyverkezve könnyebben átláthatják kapcsolatuk dinamikáját, lehetséges utat biztosítva, hogy a szakaszokon átsegítsék egymást és magukat, ezzel hozzájárulva a tartós, boldog párkapcsolatok és házasságok kialakulásához. A párkapcsolatok fejlődési szakaszaival szoros kapcsolatban áll egy jelenség, ami befolyásolhatja azokat. H. Bowen, – családterápiában ismert szakember – szerint a családot, vagy tartós párkapcsolatot alkotó egyéneknek kétféle törekvése van: egyrészt kötődjön a családhoz, vagy a párjához, másrészt differenciált, autonóm lényként élje meg a kapcsolatban magát (ezeknek a mértéke nem állandó, idővel folyamatosan változik egy érték körül).

Ha egy pár tagjai kevésbé differenciáltak (no self = differenciálatlan egyén), akkor hajlamosabbak fúziót alkotni, mintha egybemosódnának a pár tagjai. Így nem tudják kellő objektivitással, távolságtartással kezelni a feszültségeket, és bevonódik egy harmadik fél, vagy tevékenység, hobbi, hit stb. Cél a kellő mértékű autonómiát kialakítani a felekben. Ha hírtelen leválás történik, nem tudja működtetni megfelelően és rugalmasan az autonómia-kötődés funkcióit. Az ideális az lehetne, ha a két fél egyenlő mértékben, egy ritmusban haladna a párkapcsolatok fejlődési útján. Ott, ahol a saját anya-gyerek kapcsolatban elakadás van, ott (analóg területen) a párkapcsolatban is előkerülnek a zökkenők. Fontos ezekre, és a hozott családi mintákra odafigyelni. A társadalom nárcizmusra hajlamosító hatása elsősorban az első és második szakaszban fejti ki a káros hatását. Túlzottan magával, saját érzéseivel, céljaival van elfoglalva az illető, így nem tudja megélni a maguk teljességében a szinteket. A rosszul kivitelezett spiritualitás is kifejtheti káros hatását, főleg a 3. szinten, amikor is magába zárkózik, „önmegvalósít”, közben pedig túlzottan eltávolítja a feleket egymástól, és így kihűtheti a kapcsolatot.