#spirit

Ahogy elsuhan az utcán a kurvaélet…

Az élet hozta paradox, hogy amikor leginkább elhagynám az online teret, akkor nekem sincs más módom bárkit elérni, csakis így, csakis on. Ülök hát és néha kicsit mellém ül az élet is.

Kint a vírus, bent túláradó emberi hülyeség hömpölyög. A karantén fogalmamsincshányadik napján végre megborotválkoztam, a következő nagy feladatom túllépni azon a túláradó baromságcunamin, amit ez a dobozba szorított érzés hozott ki eddig csendesen őrjöngő, önjelölt anarchizmusba hajló spiritisztákból és videohősökből. Vagy ezek régen is ilyen hülyék voltak, csak most még inkább megtáltosodtak?

Észrevettétek, hogy mióta karanténban vagyunk, azóta máshogy tagozódnak a napok. Sőt, tulajdonképpen minden más. Más a levegő, más az emberbarát magatartás. Aki eddig unmaszkos volt, az ma a legnagyobb maszkpropagandista. Más a nappal és más az éjszaka. Eddig a sok ember volt a nyomasztó, most az a nyomasztó, ha sehol senki.

Eddig az volt a bajom, hogy nem láttam ennek az amúgy remélhetőleg véges történetnek a végét, ma pedig amikor nagyhatalmilag kimondták, hogy ez a szar kábé akkor tetőzik, amikor a többség bícsbadival feszít a siófoki Petőfi sétányon…na akkor elpattant bennem valami.

Hiszen most már tisztán látszik, hogy bár mindenki tudja milyen sok veszteség ér majd minket, mégis abba az irányba megyünk amerre a kaszás feni a pengéjét. Gondolom azért, mert azt hisszük, majd beletörik az a fránya a kipcsák genetika építette szent testtemplomba.

Szóval most már hivatalos: karanténidőszámítás szerint hosszú távra kell terveznünk. Cirka hat hónapra talán. Persze ezt jobb tudni, mint nem. Vagy nem?

Úgyhogy innentől kezdve már tudjuk, nézzük csak meg hogyan is tudunk több hónapra tervezni ügyesen, okosan vagy akár játékosan.

Erről fogok beszélni egy podcastben ami hamarosan érkezik. Tervezés, túlélés vagyis hogyan élhetjük meg mindezt a lehető legkevesebb szar érzéssel.